Hagyományaink vendégségben - Határtalan nemzetiségek
A Tájházigazgatóság meghívásának eleget téve 2020.09.05-én, szombaton Szentendrén jártunk a Hagyományaink vendégségben - Határtalan nemzetiségeink című rendezvényen. A Tájházigazgatóság idei programján a látogatók megismerkedhettek a nemzetiségi tájházakkal és a hozzájuk kapcsolódó közösségekkel, táncegyüttesekkel, dalkörökkel. Bemutatták a magyarországi nemzetiségekre jellemző népviseleteket, de kipróbálhatták kézügyességüket is. Többek között hímezhettek, bútort festhettek, megismerhették a fafaragás és kosárfonás technikáját is.Nem maradhattak el a gasztronómiai kalandozások sem. Lehetett kóstolni Sváb borlevest kvircedlivel, lakodalmas kalácsot, fánkot, rétest és még sok-sok finomságot.
A rendezvény során szakmai programra is sor került, ahol "Hazai és nemzetiségi viseleteink élőben" címmel láthattak bemutatót és kamarakiállítást az érdeklődők.
Az idén jubiláló, 40 éves Tájházunk oklevelét Haluska Szilvia polgármester asszony vette át.
A programra elkísért minket a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjas Népdalkörünk is, akik 15-20 perces dalcsokrot adtak elő magyar és ruszin nyelven egyaránt.
Egy kis kiállítással is kedveskedtünk vendégeinknek, a bemutatott tárgyakon keresztül igyekeztünk bemutatni, hogyan éltek, mit viseltek, milyen eszközökkel, edényekkel főztek régen a komlóskai emberek. Nagyon nagy sikere volt a helyi specialitásunknak, a grízes lángosnak.
Nagyon köszönjük a meghívást a Szervezőknek! Egy igazán vidám, tartalmas napot töltöttünk el. Reméljük jövőre ismét ott lehetünk Komlóska képviseletében.