
|
Tájékozódási
pontok a faluban:
a. Polgármesteri Hivatal
b. Görögkatolikus templom
c. Iskola
d. Postahivatal
e. Mûvelõdési ház
f. Ruszin tájház
g. Óvoda
h. A falu turistaháza
i. Anna-ház
j. Veronika vendégház
k. Vegyesbolt
l. Italbolt
m. Ruszin szabadidõ- és szoborpark
n. Napsugár vendégház
|
A görögkatolikus templom
„A
templom a falu szíve, a mennyei paradicsom
képmása…”
A
település görögkatolikus temploma
1820-ban épült a falu fölé
emelkedõ dombra. Elsõ paróchusa
Mihályi János volt, aki 1820 és 1823
között szolgálta itteni híveit.
Komlóskán máig
hagyományosan a templom köré
temetkeznek. A templom elõtt, a temetõben
és az utak mentén több
útszéli kereszt található a
keleti egyházban hagyományos két
dimenziós ábrázolásokhoz
ragaszkodva, nem szobor korpusok, hanem festett pléh
Krisztusok. A görögkatolikus egyház,
így Komlóska görögkatolikus
közössége is mindig a legszebbet akarta
és akarja adni az Úrnak. Ez jelenik meg a
komlóskai templom
történetében is. A falu
szépülésével
párhuzamosan szépül az
Istenháza is.
A
templomon – kívül-belül
– egyaránt nyomon követhetõ az
a fejlõdés, amely a
településre jellemzõ az
elmúlt 9 esztendõben. Komlóska lakosai
nagyon ragaszkodnak a
történelmükhöz, a régi
tárgyakhoz. Az épület folyamatos
megújítása ennek
szellemében folyik és a
következõ években is
folytatódik.
A
komlóskai templom, csarnoktemplom dongaboltozattal lefedve.
Belépve tekintetünk az oltárra
szegezõdik, mint általában a
lineáris elrendezésû
templomoknál. A görögkatolikus
templomokban megszokott a templomhajót és a
szentélyt elválasztó
képállvány, az ikonosztáz
hiányzik innen. A templom gazdag
díszítettsége pótolja az
ikonosztáz hiányát. A két
pillérrel tagolt templombelsõt
csodálatos, aranyozott gipsz stukkók
uralják. Ez a
stukkódíszítés szinte
egyedülálló a magyarországi
templomok, a görögkatolikus templomok
között. A felújítás
során megszépült belsõ
térben ma hangsúlyozottan ez jelenik meg,
magára vonva a tekinteteket.
A
templom eredeti falfestése az
építést követõ
évtizedekben készült (napjainkban
restaurálták). A boltozat
falfestményei közül a
templomhajóban az elsõ: Vízkereszt.
A második: Feltámadás.
A szentélyben látható : Mária
megkoronázása.
Utóbbit 1954-ben Petrasovszky Emmanuel
készítette.
A
szentélyben baldachinos menza van. Az
oltárkép a templom
védõszentjének
ünnepét ábrázolja, Jézus
mennybemenetelét. A
képen csodálatosan látható,
hogy Krisztus itt hagyja a lábnyomát. Mintegy
sugallva: „Mi a
Krisztus lábnyomában haladó emberek
vagyunk.” Tudjuk, hogy
a görögkatolikus templomokban
különös jelentõséget
kapnak az ikonok, a falfestmények. Nem
dekorációk, hanem mintegy bibliaként,
a múlt megjelenítõi,
tanítói. Feladatuk, hogy a falakat az
Úr és szentjei jelenlétével
töltsék meg. Ez történik itt
ebben a templomban is.
A
templomhajóban az elsõ pilléren jobb
oldalon az Istenszülõ
Mária
képét, a bal oldalon Krisztus
ábrázolást láthatunk.
Az
eredeti állapotára
felújított templom mellett a
közösség a régi
cirillbetûs evangéliumot is
restauráltatta. Folyamatosan
felújíttatják a régi
miseruhákat, kelyheket. Mindezek kifejezik
kötõdésüket a régi
tárgyakhoz, szokásokhoz. Máig
õrzi a település lakossága a
régi hagyományokat is: a
vízszentelést a patak partján
tartják, a búzaszentelést a
földeken.
Tájház
A
Zempléni-hegység-területén,
így a Komlóskán
található házakat a
néprajztudomány az északi magyar
háztípusba sorolja. A szoba, pitvar, kamra
beosztású lakóházak
határozták meg egykoron a falu
képét. A házak
mögött az udvaron istálló,
csûr, sertésól, kút alkotta
a gazdasági épületeket.
Az
1980 óta múzeumként
mûködõ Ruszin
Tájház Komlóska népi
építészetét és
hagyományos
lakáskultáráját mutatja be.
Az épület a XIX. század elsõ
felében készült. Szoba, pitvar
és ól. Falazata gerendavázra
épített sárral tapasztott paticsfal,
zsupszalmával fedett.
Berendezése az 1900-as évek elsõ
évtizedét mutatja be. A
lakóház legfontosabb helyisége a
többfunkciós szoba. Ez a család
élettere. Magyarországon csak itt a
komlóskai tájház
szobájában maradt meg eredeti
formájában a kabolás
kemence a mellé
épített masinával. A
kürtõ a füstöt a pitvarbeli
szabadkéményen keresztül vezette ki a
szabadba.
A
szoba berendezéséhez tartozik a két
karosláda is, melyek 1888-ban ill. 1895-ben
készültek Sátoraljaújhelyen,
jellegzetes festett bútorok. A szoba
közepén nagyfiókos asztalt, a
két ablak között komótot, egyik
ill. másik sarokban magasra vetett koronás
végû 1895-ben, ill. egy alacsonyabbra vetett
1900-ben készült ágyat
találunk még. Üvegpoharak,
keménycserép csészék,
sárospataki tálak,
cseréplábas, drótozott szilke ,
öntösvas fazekak idézik az egykori
tulajdonosok használati tárgyait.
Találunk itt feszületet,
máriapócsi képet,
szentképeket, világháborús
emlékképet, családi
képeket. A lakóház pitvarát
fallal kettéosztották, a
szabadkémény alatti részt
tárolóhelyként, kamraként
használták.
|