Nemzeti Zarándoklat 2009 június 11


A szeretet erejével az értelmetlen áldozatok ellen

Olaszliszkán Fekete Gyula, a település polgármestere vette át a zarándoklat keresztjét, majd rövid köszöntő után vendégül látta az immár több mint száz tagúra bővült csapatot. A vidám hangulatban elköltött ebéd után kicsit elcsendesedtek a zarándokok, ugyanis a menet útban Szegilong felé megállt a néhány évvel ezelőtt Olaszliszkán meggyilkolt tanár, Szögi Lajos emlékműve előtt.

Az emlékműnél Virágh Sándor református lelkipásztor mondott beszédet. Káin és Ábel történetével példázta azt, hogy a szeret és az önvizsgálat erejével elkerülhetőek az értelmetlen áldozatok, hiszen ha Káin nem Ábelben, hanem saját magában kereste volna a hibát, akkor az az értelmetlen gyilkosság sem történik meg. ,,Nincs jogunk másban keresni a hibát, mióta Isten egyszülött fiát áldozta fel az emberekért. Nekünk kell a szeretet erejével magunkhoz szelídíteni a mai kor Káinjait, hogy ne váljanak emberek értelmetlen áldozatokká.” Az emlékezés virágainak elhelyezése után a zarándokok szótlanul tovább indultak Bodrogkeresztúr irányában.


Annyit érünk, amennyit másoknak adni tudunk

A Nemzeti Zarándoklat második napjának komlóskai nyitányaként Kocsis Péter Fülöp, a hajdúdorogi egyházmegye megyéspüspöke és dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi megyéspüspök tartotta a komlóskai görög katolikus templomban a Parakliszt (a Paraklisz az Istenszülőhöz intézett könyörgő ájtatosság).

dr. Keresztes Szilárd a liturgia keretében megáldotta a zarándokokat.

Az emberi élet annyit ér, amennyit másoknak tudunk adni belőle – mondta dr. Keresztes Szilárd. – Az emberek közös lelkesedése ez a zarándoklat. Belefáradtunk az emberségbe, a becsületességbe, a hazaszeretetbe. adja Isten, hogy elöregedésben lévő társadalmunk megtalálja az utat a fiatalsághoz. A zarándoklat egyik mondanivalója a kereszt, amelynek keleti ágát viszik magukkal az útra kelők. az ország négy sarkából mindenki viszi magával egy kis darabkáját, és közben a zarándokok viszik magukkal minden elkeseredettségüket, fáradtságukat, fájdalmukat, hogy hirdessék, elég volt ebből, új, emberséges életet akarunk magunknak és embertársainknak.

A menet a liturgia végeztével levonult a polgármesteri hivatalhoz, ahol a helyi és a vendég ajaki gyerekek műsorát követően Köteles László, Komlóska-, valamint Lesovics Miklós, Pálháza polgármestere köszöntötte a zarándoklat résztvevőit.

Az ünnepi műsort követően a menet elindult Erdőhorváti felé.


,,Az eső ellenére is szép ez a nap”

Olaszliszka után az eső is felfrissítette a Nemzeti Zarándoklat résztvevőit. A csendes eső egészen estig kitartott, így a Szegilongon, Szegin és Bodrogkisfaludon átvonuló zarándokokat a második nap utolsó állomásán Bodrogkeresztúron is égi áldás fogadta.

A népes csapatot Májer József, Bodrogkeresztúr polgármestere, a Zempléni Településszövetség elnöke fogadta a 2007-ben leégett, de egy év alatt újjáépített faluházban.

Az eső ellenére szép ez a nap – mondta Májer József. – Szép, talán a legszebb nap ebben az évben, hiszen itt és most barátok találkoztak. Éppen ezért hálás szívvel mondok köszönetet a Nemzeti Zarándoklat megálmodóinak és szervezőinek a gondolatért, amely ezt a nemes eseményt létrehozta.

A köszöntőt egy ökumenikus istentisztelet követte, majd a sokszínűség jegyében színpadra lépett Tarcal, Komlóska és Erdőbénye. Az est folyamán köszöntötte a zarándoklatot dr. Kovács János, B.-A.-Z. megye főjegyzője is.

A zarándoklat harmadik napja Bodrogkeresztúrról indul és egészen Alsódobszáig halad.


Az ökumenizmus jegyében

Vámosújfaluban a római katolikus templomban és annak kertjében várták a zarándokokat. Ez most szó szerint értendő, hiszen amíg a pataki csapat már idő előtt megérkezett, a komlóskai menet jóval később csatlakozott a tervezettnél, ugyanis az erdőhorváti-, valamint a tolcsvai vendégszeretet kicsit eltérítette a zarándokokat a menetrendtől. A már második napja menetelők közül többen is egyöntetűen állították, az erdőhorváti perecnél csak az ugyancsak helyi sütésű csöröge volt finomabb, de a vámosújfalui fogadtatásra sem volt panasz, a pogácsák egy szálig elfogytak.

A várakozás ideje alatt Virágh Sándor sárospataki református lelkész telepedett a vámosújfalui katolikus templom orgonájához, és szelíd játékával segített elűzni a várakozás perceit a kinti nagy meleg elől a templom hűs falai közé betért vándoroknak.

A két csapat találkozása után a templomban Felházi József, Vámosújfalu polgármestere köszöntötte a zarándokokat. Ezt követően Kostyál László esperes elmondta, hogy a közelmúltban a Vatikánban járt, ahol módja volt a magyar kápolnában misézni. A zempléni zarándokokat XVI. Benedek pápa magyarul köszöntötte és Isten áldását kérte rájuk. Kostyál László ugyancsak Isten áldását kérte a Nemzeti Zarándoklat résztvevőire.

A vámosújfalui fogadás végén Vojnár László, Tolcsva polgármestere adta át ünnepélyesen a zarándoklat keresztdarabját a vámosújfalui polgármesternek.


,,Olasz” földet küldtek a patakiakkal

Az egykor itáliai szőlőművesek által alapított Bodrogolaszi volt az első állomása a Sárospatakról indult csapatnak a Nemzeti Zarándoklat második napján. A Virágh Sándor református lelkész által vezetett csapatot a polgármesteri hivatalban fogadta a település első embere, Kovács József. A bodrogolaszi polgármester jókívánságai mellett egy marék helyi földet és a polgármesterek borát adta útravalóul a zarándokoknak, valamint ígéretet tett arra is, hogy a bodrogolasziak egy buszt indítanak június 20-án a fővárosba, így a menet utolsó napján együtt fognak majd vonulni.

A helyiek elkísérték a zarándokokat a település határáig, majd a mihamarabbi viszontlátás ígéretével vettek búcsút a pataki csapattól.